2. és 3. nap

 

Sziasztok Kedvesek,

 

tegnap nem írtam, mert elfelejtettem. De bepótolom ma.

 

A munka jobb volt, elmondtam annak a nőnek, hogy legyen már kedvesebb. Persze meg sem értette amit mondok, hanem jött a 30 meglévő gond közül egyel. Na mindegy, én csak nevettem rajta.

Enni ettem jót. Munkában almát ettem, előtte reggeliztem, este pedig szenyó volt, meg némi dinnye.

Tudom, magyar ember nem eszik szeptemberben dinnyét, de hál istennek, itt még ilyenkor is isteniek :)

 

A férjemmel összebújva aludtunk. Egész este. Jobb az Ő ölelése, mint bármilyen derék melegítő, az biztos.

 

Másnap, azaz ma kicsit tovább aludtam. Délelőtt nem kellett dolgozni menni, így 9 kor csörgött az óra először. Majcsikával elmentünk bicajozni, 1,5 órán át a friss levegőn. Találkozunk kutyás barátokkal, és ők is csatlakoztak hozzánk. Kedvelem őket, őszinte barátságok emberek. Majd hazajöttünk, 10.30 volt már, reggeliztem olasz sonkát, meg parmezán sajtot, némi baguettet, meg sok sok uborkát. Számomra az olasz konyha az igazi. Dolce far niente.

Majd elmentem munkába, ahol végre mással voltam beosztva. Lazán, nyugalommal telt a munka. Egyik ismerősöm meg is jegyezte, hogy mindegy kivel dolgozom, én mindenki mellett kitűnök úgy vibrálok. Ez nagyon jól esett. You are my sunshine baby. You make me happy, when skies are grey..

hazasiettem, ahol még pont volt időm Norbinak és a Majcsinak adni 3 puszit, majd mentem is jogára. Igen, jól olvasod. Imádom. Minden szerdán 1,5 óra csak az enyém. Megtanulta kinyújtani a derekam fájdalmát, elengedni a dolgokat, és egyszerűen nem felhúzva tartani a vállam, amikor stressz ér. Lazán faszán :)

Vacsira dinnye volt.. majd a tv előtt ülve 3 duplo. Na jó 5.Nem helyes.

Most itt ülök, vizes hajjal, remélve, hogy publikálom ezt ma. És lesz valaki aki olvassa majd.

De minden nap hálás vagyok ezért. Mert tudom, hogy szembe tudok nézni önmagammal.

Ja igen, tegnap beszéltem a Nagymamámmal, aki 75 évesen ezzel a bölcsességgel engedett utamra:

 

„Minden napot meg kell élni. Jól kell megélni. Mert nekünk már minden nap ajándék!”

- Mészáros Anna Mária ( Maurer Györgyné )

2018. szeptember 18.

 

365 nap Madi.

362 nap vissza.

 

Puszi

Megosztás a facebookon

1. nap.

364 vissza.

 

Sziasztok Kedveseim,

 

igazából a mai nap, mint már az várható volt borzalmas térd és talp fájdalommal indult. Alig bírtam kikelni az ágyból, kapaszkodtam, mint egy rozoga faág. Viszont amint bejáródott, már nem fájt annyira, és sikerült összeszednem minden erőmet, hogy elmenjek dolgozni biciklivel kocsi helyett.

Eddig is azzal jártam, mindössze 4 km, reggel a friss levegőn, és haza fele is jót tesz, mert nem hozom haza a munkahelyi agybajt. Na ma reggel a fájdalom miatt ez extra nehéz volt. Minden mozdulat nehéz volt, és a felénél nagyon szidtam magam, amiért nem kocsival mentem. Szerencsére be nem dagadt semmim, hála a ló balzsamnak – ámen.

 

A munka persze ilyen reggellel nem jól telt, alig vártam míg vége lesz. A Kolleganőm egy tiszteletlen bunkó, aki azt hiszi övé a világ, én meg bár megpróbálok nevetni rajta, - és nem vele – mégis úgy érzem ő olyan, mint egy méreg az embernek. Hosszútávon biztos megöl.

 

Hazafele jövet kigondoltam, hogy ma mi mindent kell majd csinálnom, mosni, mert megyünk haza egy lagzira, főzni, és porszívózni sem árt.

Majd beültem az ágyra, hogy átöltözzek valami kényelmesebbe, és úgy maradtam. Megpihent a lábam, a derekam és alig bírtam megmozdulni. Megfájdult a fejem, elszédültem. Lefeküdtem aludni, és imádkoztam, hogy Norbi mihamarabb hazajöjjön, mert szegény kutyámat nem fogom tudni így elvinni futni. Nem kifogások voltak. Egyszerű tények. Aludtam, úgy 1,5 órát, és amikor felkeltem, már nem fájt semmim, egyszerű volt számomra, mint a vak ablak. Átestem a holtponton. Lementem a béka seggére, és szerencsére egy trambulin várt rám.

 

Felkeltem, megcsináltam mindent, amit addig terveztem. Megfőztem életem első marha roládját, isteni nokedlivel. Hazajött a férjem, elvittük együtt a Maját futni, ahol kéz a kézben beszélgettünk, és nevettünk. Ez ad erőt. Ő ad erőt.

 

Szeretem ezt a férfit, mindennél jobban. Ő az én hősöm. Az ember, aki a barátom, szerelmem, társam, és már a férjem. Köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek.

 

 

 

Megosztás a facebookon

Madi története

 

Eljött.

Az a pont, amikor már nem birok saját magammal sem. Amikor minden lépés fáj, amikor minden gondolatomba benne van, hogy „az én súlyommal” , amikor ahhoz keresek cipőt, hogy a túlsúllyal rendelkezőknek melyik a legmegfelelőbb.

 

Sejtettem, hogy el fog jönni ez a pillanat, amikor besokkalok magamról,és szívesebben ugranék ki az erkélyről, mintsem, hogy még egy percet azzal töltsek, hogy fáj a lábam.

 

Ha továbbra is így folytatom, mire 30 leszek nem lesz gyerekem. Nem lesz férjem. Nem lesz karrierem, de lesz egy protézisre váró térdem, meg cirka 50 kiló súlyfeleslegem, amit cipelek.

De minek?

 

 

Igen, ez mind, és sajnos mindenkinek igaza lesz.

A férjemnek, ha már nem fog szépnek látni.

A nőgyógyászomnak, aki figyelmeztetett időben.

Az endokrinológusnak, aki szólt, hogy baj lesz.

A családomnak aki aggódott.

Különösen a mamámnak, aki mindig figyelmeztetett.

 

Persze egyik sem tehet róla, hogy okosabbnak hiszem magam náluk. Vagy bölcsebbnek, vagy olvasottabbnak. Igazából erről senki sem tehet.

Csak én. Minden nap én.

Minden nap amikor nem málnát eszek gumicukor helyett.

Amikor nem vizet iszom, a cukrozott narancslé helyett. Vagy a kóla helyett.

Amikor vacsira spagetti van (250 gramm tésztából per fő, és ugyanennyi húsból) saláta és hal helyett.

Amikor extra megcukrozom a tejberizst, ami amúgy is édes.

Amikor „kinder riegelt” viszek magammal alma helyett.

Amikor reggelire 3 evőkanál cukor megy a kávémba.

Amikor sport helyett a telefonon nézek „Healthy Living” „Morning Habits” és egyéb videókat órákon át.

Amikor teher elvinnem a Majcsit futni.

Amikor cukros paradicsomleves nokedlivel és palacsintával az egyetlen élet amire vágyom. A spagetti bolognese után.

Amikor nutellát eszek. Kanállal. Fél üveggel. Egy óra alatt.

 

 

Persze mindig sikerül elhitetnem magammal, hogy „ reggeltől másképp lesz” vagy „protein shake volt a reggeli” vagy ettem ma egy almát.

Ahogy azt is elhiszem, hogy másnap reggeltől másképp lesz. Mert majd több iszom vizet, és különben is, 5 perce diétázom,most már nem gáz ha megeszek egy kanállal a nutellából, és mivel már ettem belőle így oké, akkor majd HOLNAPTÓL ÚJRA diétázom.

Na persze.

 

Hirtelen itt vagyok, 25 évesen. Egy csodálatos férjjel, és egy csoda kutyával, jó munkával, jó barátokkal, egy szuper lakásban, egy szuper autóval parkolva előtte, és nem vagyok boldog. Nem ő miattuk. Imádom a férjem, és a kutyám is. A barátaimnak pedig hálás vagyok mindenért. Hanem magam miatt.

Mert szara hajam, mert fáj a térdem, mert fáj a derekam, mert lusta vagyok, mert a férjem csinálta meg a háztartást, mert nincs egyetlen göncöm sem, amiből ne akarnék plöttyedve kibuggyani, mert minden egészséges kaja drága, ugyse eszem meg mert kidobom…

 

de ebből itt és most elég.

 

Ma a Fraßdorfer Hütte volt a cél. Senki nem mondta, de 4 km hegymenet. 136 kg.

Felcibáltam 1,5 óra alatt magam a Hüttéhez. Majd mivel zárva volt, 1 óra alatt le. Most éjfél lesz és kb 20 perce sajog a térdem úgy igazán, és rájöttem, hogy ha nem változatok az életemen sürgős ütemben, akkor mire 30 leszek ez mind rám fog várni. Aztán szépen belenézek a tükörbe, és szembeköpöm magam. Csak lehet, hogy addigra már késő lesz. Így nekiállok ma.

 

Igaz éjfél lesz. De akkor is ma kezdek neki.

 

A tervem az, hogy nincs tervem.

Szeretnék napi blogot írni arról, amik a gondolataim. Miket főztem, mit csináltam az nap, és tettem e valamit magamért.

 

365 napot adok magamnak.

365 nap változás.

365 nap Madi.

Megosztás a facebookon